Két (nem) könnyű kis darab, két félsiker.

Groó Diána a zsidóság után a cigányok felé fordult, a Vespa szép és érzékeny film lett. Röviden: a 12 éves vidéki roma kissrác a nagy fővárosba indul, hogy átvegye a véletlenül nyert robogót és megtalálja a papáját. Nem titok, hogy mivel immáron magic nélküli ez a realizmus, egyik sem sikerül neki.

Nem lehet nem drukkolni ennek a kisfiúnak, de valahogy mégis az az ember érzése, hogy nincs is hálásabb feladat, mint beküldeni az ártatlan, nagy barna szemű gyereket a dzsungelbe, ahol a nézői azonosulás egy pillanatig sem lehet kétséges. Még egy kutyus, az hiányzott. De mindegy is, hogy jó vagy sem a film, hiszen az első hétvégén velünk együtt 91 néző látta, gondolom azóta sem ugrott meg a számláló. Majd ha az m2 leadja egyszer éjfélkor, na majd akkor.

A Bárka új bemutatója egy teljesen átírt Arisztophanész-darab, az Igazság.

Emitt a rendezői zsenialitás vesz le a lábunkról, a pici Bárkában megnyílnak az egek, három különböző színpadon zajlik az igen szórakoztató darab. Ezért is meglepő az a gondolati üresség, ami magát a tartalmat illeti. Az Igazság ugyanis, mily meglepő!, nem érhető el földi halandóknak, a kisember sorsa a gürizés, a szartalicskázás, a bankárok meg a politikusok lopnak, csalnak, hazudnak, ejnye. Gyanítom, Arisztophanész nem lenne boldog, ha ezt látná.