donlouis

...photoblog...

szerda, október 27


Azt a hétszázát, most már Török Gábornál is betelt a pohár! Márpedig őt érdemes komolyan venni, mert a népszerű politológus igen karakán módon szokott állást foglalni minden lényeges kérdésben, pl. "Hétfő után többnyire kedd következik, de az is lehet, hogy mindig."
Bizony ám.

No de hogy az Alkotmánybíróság, ami mellesleg talán az utolsó lényeges, nem fidesz-függő intézménye az államnak, ilyen kiadós nyaklevest kapjon, az valóban figyelemre méltó. Nem mást jelent ez, mint hogy bezár a bolt. Ha sokat rikácsol a papagáj, nappal is rádobjuk a takarót a kalitkára. Ha nem hagyja abba, le sem vesszük többet. Ettől persze még szeretjük őt, csak letakarjuk egy kicsit, végleg.

Belegondolok, mennyi felesleges dolgot tanultunk a Jogi karon, milyen sok paragrafust, elvet kellett bemagolni, hajjaj. Pedig egyszerű dolgok ezek. A fideszes frakcióvezető indoklását, remélem szó szerint kell majd megtanulni a jövő jogászainak, olyan szépen összefoglalja a lényeget:

"a rendszerváltást követően eltelt években, a jogállam első időszakában nagy szükség volt az Alkotmánybíróság jogfejlesztő alkotmányos szerepére. A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált."
Bizony ám.

Remélem, az AB-t kiherélő törvény elfogadásának napján lesz majd annyi kurázsi Paczolay elnökben, vagy akár az egész testületben, hogy aznap lemondjanak.