Io sono l'amore

Londonban az egyik legizgalmasabb dolog egy olasz film volt. Amúgy nem ültem volna be, ha nem Tilda Swinton a főszereplő, de azt azért éreztem, hogy ha ő csinál valamit, az nem lehet nagy mellényúlás.

Az I am love szerintem nagyon fontos film Swinton számára, jóval több mint egy melodráma. Az 50es években kezdődik valahol egy gazdag olasz nagypolgári családban, hogy aztán idő, tér, érzelmek teljesen összekavarodjanak és mégis nagyon egyértelműen mutassanak egy irányba. Az inzert szerint "néhány hónap" telik el az első jelenet óta, de hirtelen mégis a 90es években találjuk magunkat, miközben a film elején Catherine Deneuve-re hasonlító Swinton ismét teljes átváltozáson megy keresztül, hogy a végén a lelkileg már teljesen csupasz, mindenről lemondó Orlando álljon előttünk. Nagyon szép film, remélem behozzák.