Kill Dolfi

Tarantino megint belecsapott a lecsóba. A Becstelen brigantik azonban több mint egy zseniális zsánerfilm.

Ha valaki netán otthon töltené le ezt a darabot, az alaposan mellényúl, mert ez az a film, amit csak moziban szabad megnézni. A brigantik ugyanis legalább annyira szól a moziról mint a háborúról, legalább olyan fontos szerepe van benne a szó szerint vett filmnek és a (ki is mondja valamelyik szereplő): film templomának, mint a háborús akcióknak.

A tökéletesre csiszolt forgatókönyv a leírva hülyén ható, de mégis kiválóan működő film a filmben a filmben triplaszaltóval foglalja össze és teszi fel a koronát minden háborús filmekre, hozva az összes zsánert de mégis valami teljesen újat és nagyon szórakoztatót kerekítve az egészből. Remélem, hogy a mosolygó gyilkos Christoph Waltz SD-ezredes fogja kapni az Oscart, mert mindenkit lemos a vászonról.

Megölni Hitlert, megölni a nácikat – ebben a filmben sikerül, mert Tarantino így dönt. És ahogy a Supermanes, Batmanes filmekben a főhősök csak úgy tudják legyőzni a Gonoszt, hogy átlépik a fizika és a biológia törvényeit, itt az igazságosztó amerikai piszkos tizenkettő a történelem igazságait lépi át: mert van Gonosz, ami csak így győzhető le. Annak ellenére, hogy ez egy akció-komédia, az utolsó leszámolásos jelenetnél sokan fognak egy kicsit jobban drukkolni, mint a hasonló meséknél szokás.