Ismerek egy srácot, boldogult ifjúkorában, jó ég már hét éve is van annak, játszott a Legyen ön is milliomosban. Nem éppen a gettóból jött bár nem is nyert százmilliót. De azért örült neki nagyon, talán nem is a pénz miatt. Hátha még egy tucat Oscart is nyert volna, mint a Gettó milliomos fog!
Indiában a legtöbb dolgot meg kell szorozni százzal, a népeket is, meg a méreteket, a gazdagságot (igen gazdag ország, de tényleg), de legfőképpen persze a nyomort.
Ha valaki ott csinál filmet, akkor minden érzelmet százszorosára kell felnagyítani. Mint tudjuk, Bollywoodban készítik a legtöbb filmet a világon, európai szemmel nézhetetlenek, de ott egész másról szól ez a dolog.

Danny Boyle is india mozit csinált, aminek persze semmi köze a bollywoodi filmekhez, hacsak az nem, hogy a happy end éppoly irreális, nézőnyugtató. Épp kint voltunk, mikor Bombayben is bemutatták a filmet (ahol játszódik), de sokan nem szerették. Vitát kavart, hogyan viszonyuljon most akkor a feltörekvő büszke ország ehhez a darabhoz, ami bizony nem azt a képet sugallja, amit India láttatni szeretne magáról és ami a Travel Channelen kétnaponta nézhető. Egy ország sem szereti ha a büszkeségét kicsit megtiporják, a diktatúrák meg a fejlődő országok egyenesen hisztériás rohamot kapnak. Pedig azt hiszem, ilyen jó reklámot keveset kapott még India.
Bombay nyomornegyede mint a 19. századi sötét londoni sikátorok, Twist Oliverrel.
Meg meri engedni magának hogy mese legyen. És nagyon jól áll neki.