a művészet baszni!

Nagy tisztesség lehet Magyarországon filmet rendezni!

Ha valaki lehetőséghez jut, egész elkókad az örömtől és a megtiszteltetéstől, hirtelen habogni kezd és dől belőle a butaság. Másképp nem tudom, mivel lenne magyarázható az a rettenet, amit Alföldi Robi vászonra hányt, s a Nyugalom címet viseli. Alföldi nem ma kezdte a rendezést, ma ő az egyik legjobb a színházban. Azt sem mondhatni, hogy konzervatív, gügye alak volna, aki a Szomszédokon nőtt fel, s azt tartja ma is etalonnak.
Talán csak túl rég vágyott már arra, hogy igazi Nagy Érzelmeket vigyen vászonra, magvas párbeszédekkel.
Az operatőr arról álmodott, hogy egy belvároson való nagyszerű, szenvedélyes végigrohanást filmezhet á la megnyílt a Skála Metró.
Udvaros Dorottya arról álmodott, végre Eszenyi Enikőhöz hasonlóan toporzékolhasson, visíthasson, ripacskodhasson és járjon érte a DÍJ.
Hernádi Judit régi vágya volt a Komoly Szerep, ahol olyan mélyen nézhet a kamerába, hogy beleremeg a húsunk miközben a fütykös után kapkod élveteg.

Ez a film olyan, mintha 1985-ben forgatta volna egy tehetségtelen pályakezdő, félprofi színészekkel. Akinek gőze sincs az életről, aki összelopkodta a nagyjeleneteket, a spaletták szimbolikus becsukásától (Redl), a szobában zuhogó esőig. Ahol drámai helyett a hatás röhejes és a nézőnek kínos, a dialógusok bárgyún műviek. Ahol a filmbeli kocsmárosnő úgy beszél, mint Tóth Árpád. Súlyosbító körülmény, hogy zenét ilyen hatásvadász, általános iskolás fokon filmben még nem használtak. Ez a film elkeserítő lenyomata az egész provinciális kulturális életnek, félperifériának. Annyira rossz, hogy Bartis Attila amúgy vélhetően erős könyvét és az igazi nyomort is elnyomja, amiből készült. Elkeserítő.
Remélem azért, karácsonykor leadja majd a Duna TV.