5 koncertet hallgattunk végig ma a MÜPÁ-ban, a Csajkovszkij-maratonon. Nem mondom, hogy nem fárasztó, de talán épp ez benne a jó, a végére, amikor Fischer Iván (méltán) learathatta a sikert a IV. szimfóniával a pályaudvari wc-szagú nagyteremben, már megtermelődött a szükséges endorfin. Pedig Csajkovszkij sosem lesz a kedvencem, nehéz nem észrevenni, hogy amikor drámai és magával sodró erejű akar lenni, néha inkább harsány lesz, amikor meg könnyed, inkább könnyű. De jobb pillanataiban felér a legnagyobbakhoz.
A MÜPA meg szép, kár hogy még mindig sár- és szaráztatta ipartelep közepén díszeleg.