Annak idején, a jubileumi évben a Bartók leadta Bach minden felvett művét, nem is tudom, hány száz művet hallgattam végig a 365 nap alatt. A Teldeck összkiadása volt, a karmester pedig Nikolaus Harnoncourt. Azt hiszem, akkor szerettem beléjük, mindkettejükbe. Sok felvételt hallottam azóta a régizene iskola atyamesterétől, az agyondícsért, agyonkritizált Harnoncourttól, valahogy ő lett nekem a hitelesség és a precizitás idola.

Az, hogy ma itt volt és láttam, hallgattam, az Arnold Schoenberg kórussal és persze a Concentus Musicus Wiennel, régi barátaimmal, nem egyszerűen egy jó koncert volt, hanem valami hihetetlen, életrekelt csoda. Nem hittem volna hogy valaha élőben fogom őt látni vezényelni, az pedig, hogy természetesen Bachot és természetesen a kantátákat, már szinte fokozhatatlan. De csak szinte, mert az utolsó kantátában ismerős dallam van, az a bizonyos Wachet auf... (igen a BWV 645). Bizony St, ezt együtt kellett volna meghallgatnunk!

Ilyen tökéletes szólistákat, ilyen könnyedén perfekcionista kórust nem tudom, alig hallani. Bach és Harnoncourt.

Ez volt az év koncertje.