"Kimerítette a könyörtelen és rendkívüli nap; józansága, ahogy az emberi viszonylatokról máskor vélekedett, most csődöt mondott, s úgy érezte, senki sem önmaga, mindenki az, amilyennek más fogalmaiban él - s bár ezt semmiféle logikus érv nem támasztja alá, ez a gondolat egy ízben már föltámadt benne a katasztrófát megelőző este, mikor a klub verandájáról úgy látta, hogy a marabári dombok öklei és ujjai addig-addig duzzadnak, míg az egész éjszakai égboltot egybe nem fogják."
Forster