Te kulák!

Most már kicsit bánom, hogy nem néztem ezt az Elnök embereit, ugyanis több ismerősöm szerint a jelen struktúra kialakítói nagy rajongói a sorozatnak, éjszakánként együtt nézték körömrágva az új részeket… És minden ami mostanában történik, levezethető a fehér házi doku-meséből. Nyilván jobban érteném, miért kerül éppen Szekeres vagy Lamperth a puha bársonyszékbe. Vagy miért épp Göncz Kinga lesz a külügyminiszter.
Amúgy nem nagyon tetszik ez a hangulatkeltés, ami az új kulákok, a közszolgák ellen folyik. Merthogy kell a reform, kell leépítés, okos, értelmes emberekkel kell feltölteni az adminisztrációt, az tuti. De a dolgok kezdenek ezen túllendülni.
Vannak ugye a lébecoló köztisztviselők, akiknek felét ki kell rúgni, minden juttatást meg kell vonni, bérüket befagyasztani, belvárosi épületekből kivágni őket valami kültelki „kormánynegyedbe”, stb. Ezek a dinnyék úgysem dolgoznak, csak néznek ki az ablakon, be kell falazni azt is.
Aztán hogy hosszútávon mennyire bölcs dolog egy országot a saját tisztviselői ellen hangolni, illetve ezekkel az emberekkel megutáltani azt a kormányt, amelynek a reformjait mégiscsak nekik kell végrehajtani, hát nem tudom.
És most ne kommenteljetek hogy a saját kis reggeli teázásomat féltem (bár az is igaz :), de úgy látom, sok a látszat, sok a „reform a reformért” gondolat, kicsit túl nagy a tenni akarás. És nagyon fáraszt az a narratíva, ami úgy tesz, mintha a magánszektorban mindenkinek kilógna a nyelve a sok munkától, míg a közszférában már nem tudnák a népek, melyik körömlakkot nem próbálták még ki.

1 Comments:
reszkess kulák! :)))))))))
Megjegyzés küldése
<< Home