tHIs iS thE VOiCe I wanT to uSE

A Madame Satan nem egy új film. 2002-ben készült, Braziliában, abban az évben, amikor annyi minden elindult ott is, máshol is. Később aztán úgy emlékszem, bemutatták nálunk is a pride-on, rövid kis dicsőség volt, de aztán behozták forgalmazásban, talán 2004-ben, nem tudom.

A Cirkó még mindig játssza.

Maga a Madame egy ellentmondásos, csodálatraméltó, de mégis szánalmas figura. Rio nyomornegyedében él a 30-as években, olyan embereknek dolgozik akiket csodál (kétségkívül szerelemes is némelyikbe), de akik csak kihasználják, megalázzák, táskahordozónak használják. Szétfeszítik az ellentmondások: alkatának megfelelően egyszerre akar kemény férfi lenni, miközben belül arról álmodozik, hogy flitteres ruhákban, méregdrága jelmezekben nőisebb lehet minden nőnél, egy nap Josephine Bakert is lepipálja majd. Néha lélegzetelállítóan szép, csodálatos aranybarna bőrén hosszan időz a kamera, máskor semmi vágyat nem ébreszt, csak taszít. Az Arany Puma. Aki küzd, éveken, évtizedeken át küzd a Dühös Cápával, de nem tud felülkerekedni egyik sem, míg aztán összeolvad benne a két lény.

Akik szeretik, azokat tönkreteszi, folyamatosan rettegésben tartja hisztériás dührohamaival, de azok ettől csak még jobban kötődnek hozzá. Rugdossa a hozzá kötődőket, és ahogy megérzi, egyre gyengébbek, annál inkább gyilkolja őket. Nem lehet kiszámítani, nem tudja senki, mi jár épp a fejében, amit sokszor azonnal, gorombán odavakkant a másiknak, néha meg csak évekkel később derül ki, mire is gondolt. Két dühroham között is átüt azonban az egyetlen vágy ami igazán hajtja: hogy szeressék, hogy mindenki szeresse.

Végül be is fut. 10 év börtön után ünnepelt sztár lesz, az egyik leghíresebb brazil travi. A történet persze valós. João Francisco dos Santos 1976-ban halt meg.

Stop whispering, stop shouting.

This is the voice I want to use.