donlouis

...photoblog...

csütörtök, május 25

A Feri

Tegnap Feri megsimogatott. Utána együtt vacsoráztunk, igaz, nem kettesben. A ballibsi hoch-csúccsal. (Én véletlen voltam ott).
Feri nagyon meggyőző volt, sármos, lendületes és sokat káromkodott, nyilván ezzel is erősítve a személyes hangot. Pisti is ott ült mellette, de meg se mukkant. Volt bőven lazacos szendvics meg kapros-túros rétes.

Bokros csomag a négyzeten. Csak úgy mondom. Ez jön. Több ezer milliárdos a hiány. Ezt be kell hozni 1-2 éven belül. A terheket a következőképpen terítik: 40% állami kiadáscsökkentés, 10% a cégek vállán, 50% a lakosságra.
Persze, lesz vizitdíj, és eldőlt a több-biztosítós modell is. De hogy az állam kivonul a gáz, áram, gyógyszer, közlekedés kompenzálásából – na az szép lesz.
Szóval ne vegyetek fel mostanában sok hitelt. Főleg ha a közszférában dolgoztok, mert onnan a tanárokkal az élen több tízezer embert tesznek utcára.
Azt hiszem egyébként, helyesen.

Ez az ember, ha hagyják, úgy átalakítja a magyar kormányzati struktúrát, amire 16 éve nem volt példa. A minisztériumok teljes rangfosztásra jutnak – persze, ha kiveszik a miniszterek kezéből a stratégia meghatározását, a reformok lebonyolítását és a fejlesztéseket, akkor tényleg nem sok marad. Kis csavarok lesznek egy nagy gépben, egészen más hatalmi központok árnyékában. A tetején pedig ott ül Feri, és reméljük nem száll majd a fejébe a nagy dicsőség.

6 Comments:

At 5:02 du., Anonymous Névtelen said...

úgy látom, téged is megbabonázott és fellelkesített ez a feri...

 
At 12:36 de., Anonymous Névtelen said...

ó-ó megsímogatott feri, és kis csavarból rögtön elnéző nagy csavar lesz? azért remélhetőleg a megszorításokból eljutunk a reformokig is, nem pedig csak milliárdokból összerakunk egy újabb bürokrata extra hatékony struktúrát.

 
At 9:11 de., Blogger donlouis said...

Bölcs vezetőinek a külügy helyett 6:5 arányban a környezetvédelmet választották tegnap. Ráadásul Persányival, aki ugye hihetetlen áttörést ért el az elmúlt években és nagyon sokat hozott a szadinak. Bravo.

 
At 10:49 de., Anonymous Névtelen said...

bölcs vezetőink kicsit eltaktikázták magukat. de már évek óta belefér. a lassan pocakosodó liberálisok számítanak a lassan pocakosodó törzsszavazókra.

 
At 11:30 de., Anonymous Névtelen said...

Viszont a 2007-2013 közötti időszakban Magyarország által felhasználható támogatás jelentős része környezetvédelmi célokra megy... az operatív programok végrehajtása a szakminisztériumokon kereszül megy, mégha az egészet a MEH koordinálja... elég sok pénzről van szó.

 
At 11:40 de., Anonymous Névtelen said...

de ha feletted terveznek és koordinálnak, alattad meg végrehajtanak, akkor eléggé kiveszik alólad a széket, nem?

 

Megjegyzés küldése

<< Home