Sokat kritizálják a Münchent, és nyilván joggal is, én nem értem, nem ismerem eléggé az izraeli belpolitikát, Moszád, Fatah, PFSZ-ügyeket. Az üzenete is, bár tisztességes, meglehetősen közhelyszerű és ami engem leginkább zavar, hogy bár az igazság feltárására törekszik, a dolgok logikájából következően csak részigazságokat tud ismertetni. Az egész bosszú- és kémhistória nyilván nagyrészt ma is államtitok, így aztán annyit tudunk meg a történetről, amennyit Spielberg el tud, el akar mondani.
Ami viszont egyértelmű erénye a filmnek, az a spirális logika ábrázolása: ahogy a főszereplő Avner egyre inkább elbizonytalanodik és paranoiddá válik, úgy zajlik le mindez globálisan is: ő, a likvidáló csapat vezére már ugyanúgy nem lehet soha, sehol biztonságban mint senki sem, hiszen sportolókat, reptéren sorban állókat, buszon utazókat is bármikor kivégezhetik olyan emberek, akikről addig azt sem tudtuk, hogy a világon vannak.

Ebben a szép, paranoid világban pedig csak egy állandó dolog maradt: az a jellegzetes szempár, ami az Avnert játszó Eric Bana-nál pontosan ugyanúgy csillog, mint Liam Neesone, aki Schindlert alakította. Állandóan az az érzésem volt, mintha Oscar Schindler folytatná az igazságosztást…