Nagyanyámék vettek egy pöpec sony lemezjátszót (mármint bakelitet), omegát hallgattunk rajta és kellemesen becsiccsentettünk. Aztán persze előkerültek a régi képek is.

Valahogy az jutott eszembe, hogy mennyi ember eltűnik az évek során, és gyakran épp azok, akik a legközelebb álltak. Akik valaha nagyon fontosak voltak, talán a legfontosabbak, és ma már szóba sem állunk egymással. És minél fontosabb volt valaki, minél intenzívebb volt a kapcsolat, annál gyorsabban és durvábban lesz vége, mintha valami végérvényeset akarnánk belevinni. De lehet hogy csak így lehet elszakadni. Ezt sosem tudtam megérteni, elfogadni is csak azért, mert más választás nem nagyon van.

Hát akkor ezt a mai napot azoknak ajánlom, akik valaha a legközelebb álltak hozzám, Leventétől Balázson át ......-ig, amíg egy nap szépen vagy csúnyán, lassan vagy hirtelen, kínosan vagy közhelyesen, de elmúlt, elment, véget ért.